Arcjóga Módszer

Arcjóga Módszer

Megosztás

A MyFaceYoga gyakorlatok a jógához hasonlóan rugalmasan tartják, erősítik arcizmaidat, stimul?

🥀🌞Hetek óta hőség, hónapok óta nincs eső.
Mi a hétvégén három napra hűsölni felmentünk a hegyekbe. A locsolás két napra elmaradt.
Hiába öntöztem be jól a virágaim indulás előtt, és rohantam egyből, mikor megérkeztünk: a levelek csak kókadtak.
🙃Persze az arcjóga mindig a fejemben van, így azonnal asszociáltam:
👨‍🌾Egy kertnek sem attól lesz jó dolga, hogy havonta egyszer nekiesünk, és órákon át gondozzuk. Sokkal többet számít az a kevés, de rendszeres figyelem, amit nap mint nap kap.
Egy kis víz. Egy elszáradt levél. Egy kis igazítás.
Semmi különös. És mégis ettől marad üde, ettől tud megújulni.
👉Az arcoddal sincs ez másképp.
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak az számít, ha "rendesen" foglalkozunk vele. Hosszú rutin, minden lépés szépen egymás után. És ha erre éppen nincs időnk? Akkor inkább semmi.

Pedig az arcodnak sem mindig nagy "generálfelújításra" van szüksége.
🤗Néhány jól megválasztott, gyengéd mozdulat is nagyon jólesik neki.
👉Ma mutatok is egyet.
Ez egy egyszerű nyirokelvezető simítás, amit bármikor elvégezhetsz, amikor úgy érzed, hogy az arcod fáradtabb, puffadtabb, vagy egyszerűen szeretnéd egy kicsit felébreszteni a nyirokkeringésedet.
Kattints a képre és az instagramon lapozz tovább a gyakorlathoz! 
🙏 Írd kommentben: megcsináltam! 12/08/2026

🥀🌞Hetek óta hőség, hónapok óta nincs eső.
Mi a hétvégén három napra hűsölni felmentünk a hegyekbe. A locsolás két napra elmaradt.
Hiába öntöztem be jól a virágaim indulás előtt, és rohantam egyből, mikor megérkeztünk: a levelek csak kókadtak.
🙃Persze az arcjóga mindig a fejemben van, így azonnal asszociáltam:
👨‍🌾Egy kertnek sem attól lesz jó dolga, hogy havonta egyszer nekiesünk, és órákon át gondozzuk. Sokkal többet számít az a kevés, de rendszeres figyelem, amit nap mint nap kap.
Egy kis víz. Egy elszáradt levél. Egy kis igazítás.
Semmi különös. És mégis ettől marad üde, ettől tud megújulni.
👉Az arcoddal sincs ez másképp.
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak az számít, ha "rendesen" foglalkozunk vele. Hosszú rutin, minden lépés szépen egymás után. És ha erre éppen nincs időnk? Akkor inkább semmi.
Pedig az arcodnak sem mindig nagy "generálfelújításra" van szüksége.
🤗Néhány jól megválasztott, gyengéd mozdulat is nagyon jólesik neki.
👉Ma mutatok is egyet.
Ez egy egyszerű nyirokelvezető simítás, amit bármikor elvégezhetsz, amikor úgy érzed, hogy az arcod fáradtabb, puffadtabb, vagy egyszerűen szeretnéd egy kicsit felébreszteni a nyirokkeringésedet.
Kattints a képre és az instagramon lapozz tovább a gyakorlathoz!
🙏 Írd kommentben: megcsináltam!

🥀🌞Hetek óta hőség, hónapok óta nincs eső. Mi a hétvégén három napra hűsölni felmentünk a hegyekbe. A locsolás két napra elmaradt. Hiába öntöztem be jól a virágaim indulás előtt, és rohantam egyből, mikor megérkeztünk: a levelek csak kókadtak. 🙃Persze az arcjóga mindig a fejemben van, így azonnal asszociáltam: 👨‍🌾Egy kertnek sem attól lesz jó dolga, hogy havonta egyszer nekiesünk, és órákon át gondozzuk. Sokkal többet számít az a kevés, de rendszeres figyelem, amit nap mint nap kap. Egy kis víz. Egy elszáradt levél. Egy kis igazítás. Semmi különös. És mégis ettől marad üde, ettől tud megújulni. 👉Az arcoddal sincs ez másképp. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak az számít, ha "rendesen" foglalkozunk vele. Hosszú rutin, minden lépés szépen egymás után. És ha erre éppen nincs időnk? Akkor inkább semmi. Pedig az arcodnak sem mindig nagy "generálfelújításra" van szüksége. 🤗Néhány jól megválasztott, gyengéd mozdulat is nagyon jólesik neki. 👉Ma mutatok is egyet. Ez egy egyszerű nyirokelvezető simítás, amit bármikor elvégezhetsz, amikor úgy érzed, hogy az arcod fáradtabb, puffadtabb, vagy egyszerűen szeretnéd egy kicsit felébreszteni a nyirokkeringésedet. Kattints a képre és az instagramon lapozz tovább a gyakorlathoz! 🙏 Írd kommentben: megcsináltam!

Photos from Arcjóga Módszer's post 06/08/2026

Van az a reggel…

…amikor nem a ráncaid zavarnak a legjobban.

Hanem az, hogy a tükörben valahogy nem azt a nőt látod, akinek belül érzed magad.

Sokáig azt hittem, hogy ez egyszerűen az idő múlása.
Ma már tudom, hogy az arcunk nem ellenünk dolgozik.

Minden ránc, minden feszülés és minden változás egy üzenet.

Ha megtanulod jól olvasni az arcodat, a tükör többé nem csak a problémáidat mutatja, hanem azt is, hogy merre indulhatsz el egy frissebb, harmonikusabb arc felé.

Ezért készítettem egy ingyenes Arctérkép Tükörkalandot, amely segít felismerni, mit üzen az arcod, és megmutatja, hogyan indulhatsz el a természetes változás felé.

👉 linket az első kommentben talál

13/07/2026

Sok tanítványomtól hallom ezt, enyhe bűntudattal: „önzésnek érzem, ha ennyi időt szánok magamra."

✋Pedig pont fordítva van. Amikor naponta megengedsz magadnak 5-10 perc szeretetteljes énidőt, egy kis légzést, néhány mozdulatot, egy mosolyt a tükörbe, azt nemcsak te érzed meg. Megérzi a párod, a gyerekeid, a barátaid is.

💃Egy kiegyensúlyozott, ragyogó nő mellett mindenki boldogabb.

🎈Ez a nyár a lassulásé. Tökéletes alkalom, hogy a saját neved is bekerüljön a naptáradba.
👉Foglalj be ma egy napi randit magaddal.

✍️Írd kommentbe: 5perc

15/06/2026

Még mindig azt hiszed, hogy a ráncaid a korod miatt mélyülnek?

Az előadáson megmutattam, hogy az öregedő arc mögött sokszor feszült, gyengült vagy rosszul működő izmok állnak.

Ezért nem hoznak tartós változást a krémek.
Ezért érzed úgy, hogy egyre fáradtabbnak látszol.
És ezért lehet természetes módon is változtatni rajta.

A 6 hetes Tökéletes Változás Arcjóga Programban lépésről lépésre megtanulod:
✔ hogyan simítsd a homlokot
✔ hogyan emeld a szemhéjat
✔ hogyan formáld az arcélet
✔ hogyan csökkentsd a toka megjelenését
✔ hogyan támogasd az arc fiatalos megjelenését

Napi 15-20 perc gyakorlással.
Az első változásokat sok résztvevő már néhány hét alatt észreveszi.

Most rajtad a sor. Használd ki a 30 %-os kedvezményt és csatlakozz a programhoz👉 https://arcjogamodszer.hu/felvetel-webinar-utan/

09/06/2026

A mély ráncok nem egyik napról a másikra jelennek meg.!

Évek alatt ismételt mimikák, feszültségek és berögzült izomminták formálják át lassan az arcot.

És a legtöbb nő nem is sejti, hogy ezek a szokások nap mint nap mélyíthetik a ráncait.

Sokkal jobban, mint a kora. vagy a genetikája.

A június 11-i ingyenes online előadásomon megmutatom, hogyan lehet az arcot természetes módon újra élőbbé, lágyabbá és harmonikusabbá formálni.

📅 2026.06.11.
⏰19 óra
👉 Itt tudsz ingyen regisztrálni:
https://arcjogamodszer.hu/webi-tvp/

08/06/2026

Arcunk sokszor nem azért tűnik fáradtnak, szigorúbbnak vagy idősebbnek, mert
„öregszünk”.

A mimikai szokások, a feszültségek és az évek alatt rögzült izomminták formálják át
észrevétlen a vonásokat.

És egyszer csak a tükör már nem ugyanazt mutatja vissza, ahogy belül érezzük magunkat.

A június 11-i ingyenes online előadásomon megmutatom, hogyan lehet ezt természetes módon visszafordítani.

📅 2026.06.11.
⏰19 óra
👉 Itt tudsz ingyen regisztrálni:
https://arcjogamodszer.hu/webi-tvp/

05/06/2026

Az arcod nem egyik napról a másikra változik meg.

A mimikai szokások, a feszültségek és az évek alatt rögzült izomminták lassan formálják át a vonásaidat, a tekintetedet és az egész kisugárzásodat.

De mindebből van visszaút természetes módon, hogy újra azt az energiát lásd viszont a

tükörben, amit belül érzel.
A június 11-i ingyenes online előadásomon megmutatom, hogyan lehet az arcot természetes módon újra élőbbé, lágyabbá és harmonikusabbá formálni.

📅 2026.06.11.
⏰19 óra
👉 Itt tudsz ingyen regisztrálni:
https://arcjogamodszer.hu/webi-tvp/

18/05/2026

Az élet nem szép mondatokról szól (a jegyzetfüzetben)... hanem a tettekről. 👣

A valódi változás ott kezdődik, amikor végre teszünk is valamit azért az életért, amit belül, a lelkünkben igaznak érzünk.

Itt, az oldalán nap mint nap azon dolgozunk, hogy a nők visszakapják a ragyogásukat, és büszkén, magabiztosan nézzenek a tükörbe. De a szépség és az erő nem áll meg az arcunknál. Az igazi ragyogás belülről fakad - abból, ha merünk élni.

Különösen 50 felett, amikor a gyerekeink kirepülnek, a szerepeink átalakulnak, és a világ hajlamos azt suttogni, hogy most már „illene elhalkulnunk”.

Nos, én most nem elhalkulni fogok. Hanem megmutatni a Csajok a B-oldalon igazi erejét. 🔥

Néhány nap múlva elindulok egy olyan útra, amely fizikailag és lelkileg is a végletekig próbára tesz majd. Egy olyan vállalásra készülök, amelyben benne van minden, amit az érett női létről gondolok:
✨ a bátorság,
✨ a kíváncsiság,
✨ a félelem kezelése,
✨ a nyers erő
✨ és az a mély vágy, hogy ne csak túléljük az éveinket, hanem valóban ÉLJÜK is őket.

Nem azért vágok bele, mert különleges vagyok. Azért vágok bele, mert a vágyaim erősebbek a félelmemnél. 🏔️

Nemsokára minden részletet elárulok nektek. Lerántom a leplet a titokról, és elmesélem, hova indulok, és mit keres egy 61 éves nő ott, ahol a madár se jár.

Addig is, játsszunk egyet a kommentekben!
👉 Mi lenne az az EGY dolog, amit megtennél ma, ha meg mernéd kérdezni magad korlátok nélkül: mire vágysz igazán?

Írjátok meg, alig várom, hogy olvassam! 👇

Szeretnéd, hogy a(z) vállalkozásod elsőként szerepeljen az Szépségszalon tematikájú vállalkozások között Gyor városában?
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Telefonszám

Cím

Gyor
9022