futnitanulok

reggelt!🤘☀️

Tegnap volt hét éve és egy hónapja, hogy a Deák téri templom előtt, a szakadó esőben először randiztam életem szerelmével.
Tegnap volt egy éve, hogy kimondtuk az igent.
Ma öt éve, hogy megszületett a világ legfaszább gizsgutyababafókája.
Ma mind a 15,5 kilométeren az a gondolat vitt, hogy micsoda szerencsés kis nő vagyok már!💃🏼

Így, hogy tegnap 13 perc után abba kellett hagynom az edzést, mert úgy behúzta a lábamat a görcs, hogy azt hittem, beszarok, elérkezettnek láttam az időt, hogy benevezzem az ötfős csapatunkat az Ultra Tisza-tó 130-ra. Elkezdtem kitölteni az adatokat: név, születési idő, jóvan, gondoltam, ez semmiség. Majd azt mondja, nem léphetek tovább, amíg meg nem adom a köridőt. Hát mi vagyok én? Matematikus? Jós? Honnan a bánatos picsából tudjam május tizenkettedikén, hogy július negyedikén öt bolond ember a négyezer fokos töltésen mennyi idő alatt fut le hatvanöt kilométert? Osztottam-szoroztam, egyeztettünk. Megugrottam. Már majdnem diadalittasan a szék támláját érte a hátam, amikor kedvesen kiírta a rendszer, hogy várólistára kerültünk, majd szólnak. Na. Én nem szeretnék senkit bántani, de tényleg ilyen kibaszott szomorú lett a világ, hogy már ahhoz is várólista van, hogy beleájulj a Tisza-tóba?

Makár Tamás - Edző

„Mikor tücsökszó előzi meg a kakas áriáját,
a szomszéd nem üvölti még a Jézus, Máriáját.”

Ma 05:11-kor keltem útra. Ilyenkor szeretek a legjobban futni, és bár a tegnapi nap után elég romos voltam, Makár Tamás - Edző-nél nincs kifogás. Az világossá vált, hogy a terepfutócipők nagykövete nem én leszek, de a Hansaplast nyugodtan szponzorálhatna. Kábé két négyzetméternyi ragtapasz kellett, hogy egyáltalán lépni tudjak. Nyolc kilométerrel és nyolc liter izzadsággal később már minden kis barna fecni lobogott utánam. Olyan voltam, mint egy megtépázott májusfa.


Runner’s Mag Hungary

Ha ő nincs, akkor már az oldal neve is fussonafaszom lenne.☝️💪❤️

Készülj velem a következő szezonra!

Szeretnél futó, vagy triatlon versenyen indulni?

Legjobb tudásom szerint segítem a munkádat.
Egyéni edzésterv alapján dolgozik minden tanítványom, tőlem nem kapsz 3-4 hétre előre tervet.

Gyere és legyél a csapatom tagja!

Várlak szeretettel és 27 év tapasztalattal!

Fú, én nem mondom, hogy mindenkinek idomítania kell a porcicákat, ahogyan én teszem, sőt! De azért azt sem tartom indokoltnak, hogy minden hajnalban úgy kelljen csuszatolni a porszívót a kibaszott ötven négyzetméteres panel parkettáján, mintha most jelezték volna, hogy bedobnák délelőtti megőrzésre a Windsor-ház legifjabb tagját. Nem tudtam még megfejteni, hogy ezt melyik szomszéd űzi sportszerűen, de két tippem van: vagy egy szerencsétlen, ötven éve szétterrorizált bácsi, aki a porszívó hangjában talál megnyugvást, vagy egy, az elmebaj szélén álló néni. Tisztelettel üzenem: bárki is legyen, le fog bukni. Biztos vagyok benne, hogy sokkal izmosabb, mint bárki a lépcsőházban, ugyanis míg az egyik kezével szabályosan vési fel a burkolatot, a másikkal ide-oda dobálja a Koloniált. Közben szerintem meg is hozták a kis Ernest George Ronnie Brooksbankot, csak a zajtól nem hallja a szitter, hogy szól a Für Elise.

Alapvetően egy nagyon szerencsés ember vagyok. Most olyan piszlicsáré kérdésekkel ne foglalkozzunk, mint hogy elérem-e az utolsó villamost beborozva, vagy nyerek-e a tippmixen, vagy jó tételt húzok-e a földrajzérettségin. Ezektől pulzálnak a hétköznapok. Mondjuk nem az enyéim, mert az én életemben az összes ilyen kérdésre egy magabiztos nem a válasz, de le is van szarva. Az igazán lényeges dolgokban mindig a szerencse picsagyümölcsének érzem magam. Ebből a szempontból a legfontosabb, hogy kik vesznek körül. Hazudok. Nem a legfontosabb. Az egyetlen fontos. Hogy érzem magam velük? Tőlük? Hogyan látom magam az általuk támasztott tükrökben? Hogyan építem magam azokból a téglákból, amiket a velük járt közös úton találok? Na, ebben vagyok én baszott nagy mázlista. Kábé a harmincadik szülinapom után kezdtem igazán önismerettel foglalkozni, és hamar eldöntöttem, hogy csak olyan emberekkel töltök időt, akiktől nincs az a furcsa nyomás a gyomromban, ami addig sokaktól volt. Teljesen megváltoztak a kapcsolataim. Megváltoztam én is. Egy ponton túl már nem kellett őrült nagy tudatosság, elég volt, hogy figyeltem a jelekre, és alakult minden, mint púpos gyerek a prés alatt. Jöttek-mentek életem szereplői, mire kialakult az a bázis, akikre a legönzetlenebb szeretettel és a legnagyobb megbecsüléssel tudok nézni. Akikkel nincsenek játszmák, nincsenek idegből odaszúrt, direkt bántások. Nincsenek túl sokan, és nem is könnyen bővül a csapat, mert egyszerűen ilyen a természet. Legalábbis az én természetem. Akkor érzem, hogy valaki „beépült”, ha az örömében igaz módon tudok osztozni, és szinte érzem, amit érez. Tomival bő egy éve dolgozunk együtt, és őt tekintem a tavalyi évem legnagyobb szerencséjének. Barátok lettünk, és erre az Ultrabalaton hétvégéjén jöttem rá. Fossá izgultam magam érte. Amikor délelőtt írtak, hogy már a hetedik kilométertől fáj a lába, és Flector porral nyomja — amit az Isten áldjon —, akkor onnantól kezdve csak az járt a fejemben, hogy csórikám, amilyen bolond, megy, amíg össze nem esik, vagy ha nem, akkor meg a lelke mit fog küzdeni azzal, hogy nem csinálta végig.
Egész nap forródróton volt a Makárteam. Én meg már kezdtem felbaszódni, hogy olyan eredményei vannak, mint nagyon keveseknek — mit kínlódik már? Persze, tudtam. Ha megalkudna, nem lenne az edzőm. Sőt, senkié, mert akkor az nem is ő lenne. Gondoltam, jó, gyűrje magát, de győzzön a józan ész. Talán, ha „csak” egy elvetemült sportoló lenne, akkor begyógyszerezve bevonszolta volna magát a célba, majd egy Balaton környéki sürgősségire, de mivel szerelme van és három kisgyereke, így a saját őrülete helyett őket választotta. Amikor megtudtam, hogy 85 kilométernél kiállt, annyi mindent éreztem. Egyfelől megkönnyebbültem. Nem lett volna fair, ha akkor dobja el a kanalat, mikor éppen kezdek gyorsabban menni, mint egy kombájn aratás közben. Másfelől kibaszottul sajnáltam, mert azt azért még az én sportéletemmel is tudom, hogy nem úgy lesz valaki válogatott atléta, országos bajnok és Ironman, hogy közben megtanul a józan eszére hallgatni. Maradjunk annyiban, hogy ilyenkor az már nem is nagyon van.
Szóval Tomi döntött, kiállt, én pedig úgy éreztem vele együtt, ahogy csak életem legigazibb szereplőivel tudok. Ma reggel, amikor kiküldött hatvan percre, mindenféle ragaszkodásom elmúlt. Olyan k***a álmos voltam, gondoltam, jó van, itt befejeztem, letörlöm, letiltom, viszlát!
De aztán csak elindultam, és amikor tíz perc után azt gondoltam, hazajövök a picsába, eszembe jutott ez a fotó és az, hogy olyan ember az edzőm, aki 78 kilométert tolt le úgy, hogy fájt a lába és vívódott a lelke. Aztán lenéztem a feliratú pólómra és csak annyit mondtam: jóvan, baszki, akkor nyomjuk!

Makár Tamás - Edző, hálás vagyok neked minden közösen helyére rakott téglámért. Tudom, ha rajtad múlik, k***a menő kis viacoloros futóútam lesz.

Ő volt Bart Simpson első magyar hangja, de szinkronizálta az én örök és legnagyobb kedvencemet, Macaulay Culkint is. Hangjával, fotóival, filmjeivel, színházi szerepeivel és igazán mély interjúival a hazai kulturális élet egyik meghatározó szereplőjévé vált, miközben kortárs dokumentumfilm témában szerzett PhD-fokozatot. Húsz évvel ezelőtt kezdett futni, „csak” azért, hogy kiszellőztesse a fejét.
Azóta négyszeres Ironman, hatszor (idén is) teljesítette az Ultrabalatont, valamint tizenkétszer egymás után a Spartathlont is. Az Országos Kéktúra leggyorsabb teljesítője. Dokumentumfilm-sorozatot is forgatott „Kékkör” címen, hamarosan pedig önálló esttel lép fel a Mixát Dumaklubban.
Simonyi Balázzsal beszélgettem.



Runner’s Mag Hungary
NEM AZÉ, AKI FUT blog & podcast
Kékkör Film
NN Ultrabalaton

Simonyi Balázs: „Ha rosszul csinálom, nem érek célba” Ő volt Bart Simpson első magyar hangja, de szinkronizálta az én örök és legnagyobb kedvencemet, Macaulay Culkint is. Hangjával, fotóival, filmjeivel, színházi szerepeivel és igazán mély interjúival a hazai kulturális élet egyik meghatározó szereplőjévé vált, miközben kortárs...

Húsz évvel ezelőtt kezdett futni, „csak” azért, hogy kiszellőztesse a fejét. Azóta négyszeres Ironman, hatszor (idén is) teljesítette az UltraBalatont, valamint tizenkétszer egymás után a Spartathlont is. Az Országos Kéktúra leggyorsabb teljesítője. Dokumentumfilm-sorozatot is forgatott „Kékkör” címen, hamarosan pedig önálló esttel lép fel a Mikszáth Dumaklubban. Simonyi Balázzsal beszélgettünk.
Cikk a hozzászólásokban👇

Szerző: futnitanulok
Képek: Simonyi Balázs
NEM AZÉ, AKI FUT blog & podcast

Mindenhol jó, de a legjobb drága halózásokban. 🤓