Hajbakap szalon

Gondolkozz el, amikor azt mondod nekem, hogy "ez csak egy kutya!", Mert nem egy kanapéról vagy egy esernyőről beszélsz nekem. Gondolkozz el, mert olyan valakiről beszélsz, aki egész életében hűséges volt hozzám. Mert amikor a kutyám rám nézett, nem volt egyetlen alkalom sem, amikor a farka ne csóvált volna értem.

Gondolkozz el, amikor azt ismételgeted nekem, hogy "ez csak egy kutya", mert arról beszélsz, aki követett volna a világ végére, csak azért, hogy velem lehessen. Gondolj csak bele, mert az én kutyám olyan, mint egy gyerek: mert ez a felelősség és a köztünk kialakult kötelék szülői jellegű. Gondolj csak bele, mert akárcsak egy gyermek, az én kutyám sem úgy döntött, hogy velem él, mégis az ő élete az én döntéseimtől függött.

Gondolkozz el, amikor azt mondod nekem, hogy „ez csak egy kutya”, mert a barátomról beszélsz, akivel mosolyogtam, játszottam, sírtam, örültem; egy barátomról, akiért aggodtam, és akiért szembeszálltam a félelmeimmel; egy barátomról, akit én neveltem fel, aki felnevelt, akiről gondoskodtam, aki rávett, hogy felfedezzem a szépséget, ami a szemem előtt volt, és mégse láttam; ezt egy barátról mondod, aki elégedett volt az időm maradékával, aki mindig örült, hogy velem lehet, aki alig várta, hogy velem lehessen. Gondolj csak bele, mert arról beszélsz, akit szerettem, aki egy olyan szeretetre tanított, amilyent korábban nem ismertem, akitől egyedinek és különlegesnek éreztem magam.

Gondolkozz el, amikor azt mondod nekem, hogy "ez csak egy kutya", mert számomra Ő egy varázslatos lény: különben mivel magyarázhatnám azt, hogy egy ősszel is virágzó növényre nézve azonnal arra a sárga kutyára gondolok, akit soha nem tudok elfelejteni? Őrá, akivel nap mint nap beszélek, akire gondolok, és akiért minden alkalommal kicsordul egy könnycsepp, ami mosolyal ér véget... Gondolj erre, amikor azt mondod nekem, hogy „ez csak egy kutya!”, mert számomra soha nem volt csak kutya. Sokkal-sokkal-sokkal több volt.🖤

Hiányzik a kiskutyám, a pszichiáterem, a barátom.
A stabil pont, e szélsebesen hömpölygő világon.
Nem tipeg elém, mikor nap végén hazaérek.
Nem mondja nagy szemével: "Hé, egy harit én is kérek".

Mi lesz azzal a rengeteg utolsó falattal?
Ki lesz velem, mikor harcolok bánattal, haraggal?
Ki lesz most útban az ajtóban, vagy a szoba közepén?
Ki véd meg, ha rám támad egy ág, vagy lehulló falevél?

E közös 19 hosszú év elszállt egy pillanat alatt.
Mára csak rengeteg szép emlék, s most egy szomorú maradt.
Hiányzol, kiskutyám! Fáj, hogy nem vagy már velem.
Nyugodj békében Gyilkos , e család sosem feled.

Kiket itthagytál nekem , vigyazok rájuk, te mond meg Zolinak és Lordynak , hogy még mindíg egyfolytàban gondolok rájuk.
Most már jó helyen vagy velük , jatszatok úgy mint régen , hisz már nem fáj semmi , és làtsz is remélem ❤️🖤😢😭😭😭😭