Beauty Kitchen Brow Bar
Professzionális szemöldök szervíz
19/09/2026
Szeretném bemutatni nektek Vikit, akire nyugodt szívvel rábízom a Beauty Kitchen vendégeit. 🤍
2020-ban végzett kozmetikusként, és közel 6 éve dolgozik a szakmában. Salgótarjánban kezdte a pályafutását, ahol egy közvélemény-kutatás során Nógrád megye TOP 5 kozmetikusa közé választották. Szerintem ez azért elég jó indulás. 😉
A szemöldökformázás már a kezdetektől a szívügye, és ez azóta sem változott. Pontosan azt a természetes, arcformához illő szemléletet képviseli, amit én is.
Idén hozzám is eljött korrepetàlàsra, ahol a szemöldökstylingot, a cérnázást és a szempillaliftinget sajátította el magasabb szinten.
Emellett sminktetoválóként is elkezdett dolgozni, így folyamatosan bővíti a tudását.
És hogy miért pont ő?
Mert láttam, hogyan dolgozik. Láttam a hozzáállását, a precizitását, és tudom, hogy fontos neki az igényes, természetes végeredmény.
Én pedig nem adom akárki kezébe a vendégeimet. 😉
Most, hogy én egy időre háttérbe vonulok, számomra nagyon fontos volt, hogy olyan szakember legyen mellettem, aki alázatos. Mert aki a vendégeimmel dolgozik, alázattal álljon a szakmához és hozzátok is,hiszen a bizalmatokat nem elég egyszer megszerezni, minden egyes alkalommal meg kell érdemelni.🙌🏽😁
Vikire jó szívvel rábízlak benneteket mikor én nem vagyok🤍
Fogadjátok őt szeretettel, és adjatok neki egy esélyt, hogy megmutassa, mit tud!
Jövö héttöl indul a foglalási rendszer ujra 😎❤️
Csokollak titeket
Timi❤️
01/09/2026
Ha egy másik szakember jó munkát végez, miért ne mondanád ki? Az ő sikere nem vesz el a tiédből.
Sokáig olyan emberek vettek körül, akik folyamatosan másokat fikáztak. Ma már pontosan tudom, milyen csodálatos olyan emberekkel körülvenni magad, akik nem mások lehúzásában, hanem egymás támogatásában hisznek. 🤍
23/08/2026
Még az utolsó napjaimban ellátogatott hozzám Pap Dorka , akinek SOS kellett egy szemöldök styling… én pedig, ahogy mindig, most is próbáltam alkalmazkodni, mert ha tudok, mindenkinek segítek. 😁🤟🏽
Imádtam, hogy a szemöldöke natúr és természetes maradt pontosan olyan, mint ő maga. 🤎
Rengeteg munkámról van még fotóm és videóm, amit eddig nem volt időm megosztani veletek… úgyhogy attól, hogy én most egy kicsit elvonultam, itt még bőven lesz mit mutatnom. 😁
21/08/2026
Miközben én egy időre leteszem a cérnát ecsetet festéket stb stb 😂, a kiadások, a vendégekkel járó felelősség ugyanúgy megmaradnak.
Ebben a lapozós posztban összeszedtem azt a 10 dolgot, amire szerintem minden vállalkozó nőnek fel kell készülnie, mielőtt megérkezik a baba.
Én pedig mostantól őszintén megmutatom, hogyan próbálom összeegyeztetni az anyaságot és a vállalkozást szépites nélkül.
Lapozd végig, és mentsd el későbbre!
12/08/2026
Ma pilla lifting oktatásom volt egy olyan tanulómmal, akit már a szemöldök oktatáson is IMÁDTAM és azóta is. Imádnivaló egy csaj.
Csak mondom Ő a Хелена🇺🇦🇭🇺 🦦🫶🏽
Nade.
Most visszajött hozzám megtanulni a koreai pilla liftinget, és hát… besza-behu. 😂
Olyan könnyedséggel csinálta végig az egészet, hogy konkrétan úgy éreztem magam, mint egy vendég, aki másfél órával korábban érkezett, leült mellé, és csak beszélget, amíg ő közben lazán megcsinál egy gyönyörű liftinget. 😂
Semmi görcsösség. Semmi kapkodás.
Finom, biztos mozdulatok, és látszott rajta, hogy neki ez egyszerűen való.
Annyira jó érzés ilyet látni oktatóként. ❤️
Úgyhogy én csak annyit mondok: MENJETEK HOZZÁ PILLÁT CSINÁLTATNI.
A műszempilla pedig szépen lassan mondjon le. Viszlát. 😂👋🏽
Koreai pilla lifting, szeretünk. 🤌🏽
10/08/2026
UTÁNA 👉🏼 ELŐTTE
Teljes körű szemöldök styling + koreai szempilla lifting. 🤌🏽
És beszéljünk egy kicsit a SZÍNRŐL, mert szerintem ez az egyik legnehezebb része a szemöldökfestésnek. Nagyon kevesen tudnak igazán szép szőkét vagy középbarnát festeni úgy, hogy az ne legyen se túl sötét, se vöröses, se szürkés. Hanem egyszerűen természetes.
Na, itt pontosan ez volt a cél: olyan árnyalat, ami konkrétan beleolvad a hajtő színébe. És szerintem ez ÖLÉGJÓ’ lett. 😮💨🤣🤌🏽
Elöl a szemöldöke eléggé túl volt szedve, ezért a hiányzó részt ZOLA Tattoo Tinttel finoman kipótoltam, hogy visszakapjuk a formát, de továbbra is természetes maradjon.
A bal oldali pillaállományban pedig van egy kis hiány, ahol egy gyerekkori himlő miatt sajnos már nem nő szőr. Ettől függetlenül a koreai lifting eredménye szerintem magáért beszél.
Szemöldök + szempilla. Ennyi. És közben mennyire megváltozik az egész arc. 😮💨🤌🏽
02/08/2026
Viki Szpirulisz Viktória évek óta hűséges vendégem, amiért végtelenül hálás vagyok. ❤️ Külön köszönöm, hogy rám bízza az arcának szerintem két legfontosabb részét: a szemöldökét és a szempilláit.
És hálás vagyok a koreai és hibrid szempilla lifting technikának is. 🤌🏽
Viki pillái annyira szög egyenesek, hogy a klasszikus lifting nála konkrétan olyan volt, mint halottnak a csók. 🤣
A koreai technikával viszont végre olyan ívet tudtunk elérni, amit szempilla göndörítővel sem lehet reprodukálni.
Viki… azt a göndörítőt szerintem nyugodtan kidobhatod a kukába. 😮💨🤣
Ha te is azt hiszed, hogy a te pilláidon “semmi nem működik”, lehet, hogy egyszerűen csak még nem a megfelelő technikával találkoztál.
A szemöldökéről meg igazából nincs is mit mondani… az egyszerűen rohadt jó úgy, ahogy van. 🤌🏽🤣
Időpontot októbertől tudtok foglalni a Beauty Kitchen weboldalán. 🤍
30/07/2026
Ráhelem, aki lemondott a műszempilláról a szempilla lifting javára és milyen jól tette🤌🏽😮💨🔥 Raktam is mellé AI-al ezért egy macskát! 🤣❤️
Itt pedig ORIGINAL-ban macska nélkül természetes szépségében! ❤️🤌🏽
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.
Kategória
a vállalkozás elérése
Weboldal
Cím
Tomori Köz 3
Budapest
1138
Értesítések
Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Beauty Kitchen Brow Bar új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

07/08/2026
07/08/2026