Bell 'N' More

Érintés 🤚🏻 - polinéz masszázs 🌺🌿

Gyermekként ösztönösebben ki tudjuk fejezni, testszinten mi az amire vágyunk. Legalábbis én ezt tapasztalom a gyermekemtől.

“Cirizd a talpam, de csak az ujjad hegyével…”

Hová tűnik belőlünk ez a pontosság, ez a vágy? A vágy még csak-csak megjelenik, de alig tudjuk ezt megfogalmazni és alig merjük kifejezni.

Miért?

Nem ismerjük magunkat eléggé, vagy nem szeretjük magunkat eléggé. Azt, hogy mik az igényeink, hogy “hogyan lenne nekem jó” vagy “mitől érezném jobban magam” vagy “mi tudna nekem segíteni” ?

Miért?

Mert vagy nem is ismertük soha, mert nem engedtek minket tapasztalni, vágyni gyerekként, mert egyből le lett tiltva minden érzés vagy cselekvés?
( “ne kiabálj mit szólnak!” vagy “nem szabad ezt csinálni, illetlen!” vagy “Juj piszkos leszel!” vagy……..)

Ismerős?

Szép lassan igyekeztünk ennek mindig okosan, ügyesen, engedelmesen megfelelni. A végeredmény: a saját belső stabilitásunk a környezet igényeinek való megfelelés áldozatává lett.

Mielőtt bárki is azzal támadna: nem gondolom, hogy nincs szükség szabályokra, keretekre. Ezek nagyon is fontosak: biztonságot és irányt adnak az életünkben. Csak az nem mindegy, hogy mennyire aránytalanul , milyen módon szuszakoljuk bele magunkat, gyerekünket vagy bárki mást. Mennyire rombolja szét ez az ő biztonságérzetét? Mennyire lesz ő egy önazonos ember és felnőtt az adott szituációban.

A polinéz masszázs egy olyan test szintjén ható terápiás eszköz, mellyel észrevétlenül visszaépítheted önmagad. Kísérletezhetsz az igényeid és a komfortérzeted kifejezése terén. Az fog biztonságot adni és szép lassan vissza- / felépíteni a belső stabilitásod, hogy feltétel nélkül, elfogadó és kölcsönös határtartó keretek között tapasztalhatod meg mindezt.

Ha felkeltettem az érdeklődésed küldd a “polinéz” szót kommentben és felveszem veled a kapcsolatot. Vagy jelentkezz be egy masszázsra bármelyik elérhetőségemen.

📲 +36206198717
💻 [email protected]

Komfortzónán innen és túl, de hogyan?

Aki ismer, az tudja, hogy -már- nem vagyok hajcsár. A tanítványokkal soha nem is voltam, magammal sajnos néha igen.

Egy tanítványtól soha nem várok el olyat, amit 1. én magam se tudnék megcsinálni vagy 2. éppen aktuálisan nem várható el tőle reálisan.

Magamat azért hajlamos voltam a “dehát bírni kell” meg a “nehogymá’ ezt ne tudjam végigcsinálni” meg a “Jézus de gatya a teljesítményem” meg a társaival bántani. Nem mondom, hogy ez teljesen megszűnt, mert azért az elvárások magammal szemben megvannak, de szerencsére elfogadóbb tudok lenni magammal. Már el tudom fogadni, hogy ezer tényező befolyásolhatja az aktuális teljesítményemet, illetve senkinek nem kell megfelelnem (saját magamon kívül), mert nem vagyok se élsportoló, de még csak amatőr versenyre se készülök.

Talán nem az elvárásom lett kevesebb magammal szemben, és nem kerültem bele a “jóvanazúgyis” állapotba sem, hanem inkább a folyamathoz és a folyamaton belül a magamhoz való hozzáállásom.

Ahhoz, hogy valóban egy örömforrás legyen a mozgás, csápokat kell növesztenünk magunkra, hogy észrevegyük és érzékenyen reagáljunk a testünk által küldött jelzésekre.

Ezt próbálom átadni azoknak is, akik hozzám fordulnak segítségért. Soha nem írok össze olyan gyakorlatot, amit nem szívesen csinál; amiben nem érzi jól magát vagy amiben fájdalmai vannak esetleg; soha nem írok olyat, ami bonyolult számára; soha nem írok össze olyat, ami nehezen illeszthető a napjába, nincs hozzá eszköze, mert értelmetlen volna. Nem fog kialakulni benne az a fajta szeretet és öröm, aminek hatására a testedzés egy alapvető igénnyé és szokássá válik majd az életében.

•

Ma elmentem futni. A futás nem midnenkinek való, nem is mindenki szereti, és nem is mindenki tud (mármint helyes technikával, vagy fájdalmak nélkül). Én szeretek és azt hiszem tudok is (bár ez a ki miben mennyire jó, mindig viszonyítás kérdése). Szóval szeretek futni de már nem mindenáron, és főleg nem teljesítmény alapon. Olyan meglepő céljaim szoktak csak lenni, hogy: élvezzem, érezzem jól magam közben. Vagy esetleg, hogy bírjam végig orrlégzéssel, vagy megállás nélkül, stb.

Ma úgy döntöttem útra kelek, és még a délelőtti emberi (?) hőmérsékletben (vízparton, árnyékban kb. 30-31 fok 😂) lefutom az itthoni barátságos 5-ösömet.

Nem futottam gyorsan, sőt. A cél az volt, hogy menjek végig, közben néztem a strandolókat, a vizet, figyeltem magamra: légzésemre, testtartásomra. Amikor úgy éreztem, hogy frissíteni kell megálltam egy mosdóban bevizezni a sapkám.

Nem mondom, hogy a kedvenc futásaim közé tartozott, de mindenképp jó volt megtapasztalni, hogy el tudok jutni úgy is a komfortzónán túlra, hogy közben nem sanyargatom, nem bántom magam, a “nem igaz, hogy nem bírod?!” és társai mondatokkal, hanem inkább odafigyelek és elfogadom, hogyha most csak így megy, akkor így megy. Akkor ma ennyire voltam kalkulálva. Sőt még meg is dicsérem magam, hogy végigcsináltam és ezzel is pont annyival többet tettem magamért, mintha semmit nem tettem volna.

Holnap azért korábban jövök. 🩵☀️🏃🏻‍♀️‍➡️

Randevú önmagunkkal

Személyes élményeim és
egy különleges ajánlás

Azt hiszem túl sokáig kergettem a mesebeli hercegnők világát a saját álmaimban. Talán egy kicsit még most is kergetem, és hiszem is, hogy nem hiába, de már sokkal felelősségteljesebben, felnőttesebben, ha úgy tetszik.

Gyermeki hittel átitatott képzelgéseimben egy boldog, utópisztikus világban élek szerelmemmel, vagyis hőn szeretett férjemmel, aki szintúgy szerelemből, rajongva vett el engem feleségül és a szürke hétköznapokat is mosolyogva ugorjuk meg minden megpróbáltatás ellenére. Gyermekeket nevelünk, akik a tökéletesség mintapéldányai, szerelmünk gyümölcsei, akikkel az élet gördülékeny és rózsaszín, habos-babos. Vagyis a nagybetűs ÉLET mindenki más számára zavaros vizén MI KETTEN mosolyogva és rendületlenül, kéz a kézben, maradéktalanul helytállunk. Mindeközben életem szereleme lesi minden kívánságom: virágot hoz nekem, kávézni visz, kalandozunk együtt a világban, közben átkarol, oltalmaz, felemel és megtart (képletesen csak persze) és….hát….tudod….szeret. Én pedig őt.

Aztán ahogy haladtak előre az évek kicsit másképp alakult az élet 🙃 aki ismer az tudja, hogy ettől olyan messze vagyok jelenleg mint az a bizonyos Makó Jeruzsálemtől. Nem mondom, hogy soha egy pillanatra nem életem át hasonlót, vagy hogy boldogtalan lettem volna, mert az nem lenne igaz. Azt se, hogy én bezzeg mindent jól csináltam, soha nem vétettem hibákat és nem okoztam fájdalmat, mégis ez történt, mert de okoztam és nemcsak elszenvedő alanya voltam saját életem eseményeinek.

Ugyanakkor kicsit mégis….

Bármennyire nehéz volt felismerni és tudomásul venni, a tapasztalataim abba az irányba tereltek, hogy sokkal jobban felelősséget kell vállaljak a saját magam jólléte érdekében.

Önismereti munkába kezdtem.
Nem is akármilyenbe.
Több fronton támadtam.
Kezdtem a kognitív szinten: pszichoterápia, könyvek, spiri segítő(k). Aztán folytattam szomatikus szinten: saját edzésekkel, jóga, és végül a polinézmasszázs tanfolyam.

Anna ( EGY TEST - EGY LÉLEK szomatikus önismeret Baksa Annával ) tanfolyamára elsősorban a technika miatt mentem. Évekkel ezelőtt elbűvölt vendégként a lomi-lomi és a mauri az akkori masszőrömnél, Ildikónál, ahova szintén egy véletlen kísérletezés eredményeképp kerültem. Talán a testem már akkor is jobban tudta, mint én magam (a fejemből), hogy mire van szükségem.

Szóval valahogy hasonló fél-tudatossággal kerestem fel Anna tanfolyamát is. Vágytam rá, hogy a mestere legyek ennek a masszázsnak, de fogalmam sem volt valójában mire vállalkozom. Az elején szkeptikus voltam és sorra jöttek bennem a kérdések: miért tart ez ennyi ideig, minek kell ott aludni, miért kerül ennyibe, stb.

Aztán mindent megértettem.

Egy pillanatig sem bánom azóta sem, hogy valamiért erre sodort az élet és a tudatalattim, vagy a jó ég tudja mi de hálás vagyok neki 🙏

Minden perce hasznos volt számomra.
Minden forintja értékes befektetés önmagamba.

Miért ?

…mert bár valóban a technika miatt érkeztem elsősorban, az az életszemlélet, az a szuperintenzív önismereti élmény, amit ez a 4 * 5 nap adott számomra az sokkal több mint egy puszta masszázstanfolyam.

10 alkalomnyi terápia áráért olyan 5 egész napos masszív önismeretben találod magad nyakig észrevétlenül, amit valójában egy kognitív terápia nem fog adni. Nem azért mert az rossz vagy ne lenne szükséges, hanem mert egyszerűen MÁS.

Az 5 nap elszigetelve a külvilágtól lehetővé teszi, hogy ne szakadj ki ebből a védőburokból, ebből a kibélelt térből, ami ott keletkezik és ez garantáltan lehetőséget ad arra, hogy észrevétlenül váljon belsővé minden megtapasztalt élmény. Amire lehet, hogy nincs örökgarancia, hiszen folyamatos utógondozást igényel, de akkor is egy hatalmas kezdőlökés, támogatás.

Azontúl, hogy valóban elsajátítottam egy csodás technikát (amihez nem is kell előismeretekkel érkezz!) mégis személyiségfejlődés szempontjából adott többet számomra. Tökéletes folytatásává és kiegészítésévé vált korábbi folyamataimnak.

A pszichoterápiát nagyjából akkor zártuk le közösen a terapeutámmal, amikor már egy ponton túl nem tudtam továbbmenni. Feleslegessé vált járnom, mert értettem, átláttam mindent ami történik, mégis mintha maradt volna bennem hiányérzet…Hiába értettem mindent, mégsem hittem el, mégsem éreztem el sok mindent, mintha nehezen integráltam volna az életembe.

Aztán valahogy a tanfolyami szinteken végigmenve észrevétlenül integrálódtak a dolgok. Elfogadhatóbbá vált sok nehéz érzés. Letisztult sok helyzet. Mint amikor az iszap leül a tó fenekére és csak a tiszta vizet csillogtatja a napfény. Aztán persze újra jön egy szél, ami felkavar mindent, de már tudom mi az eszközöm…és azt is tudom, hogy ez tök oké így, hisz nem lehet mindig szélcsend.

És ez a kulcs 🔑

Eszközt kaptam, látásmódot, tudatosságot, amivel már oda tudok állni magam mellé, kezén tudom magamat fogni, átkarolni, védeni, emelni, tartani magam.

Tudod….szeretni…magamat.

….így esett meg, hogy ezt a hétvégét is az önfejlesztésnek és az öngondoskodásnak szenteltem. Elmentem Anna által vezetett gyakorlónapra majd másnap ennek euforikus hatása alatt meghívtam magam egy kávéra, amit egy gyönyörű virágcsokor mellett fogyasztottam el, közben mosolyogtam a saját régi képzelgéseimen és azon, hogy honnan hova jutottam az évek alatt: és konstatáltam, hogy ez a legjobb, ami történhetett velem és a legtöbb amit jelenleg tehettem magamért és ez pont így volt elég és pont így volt jó.

•

Ha szeretnéd megtapasztalni a polinéz masszázs áldásos hatásait akkor várlak szeretettel

https://www.facebook.com/share/1DQSuyzoXe/?mibextid=wwXIfr

•

Ha pedig sokkal kevésbé érdekel maga a masszázs, ellenben szívesen fordítanál időt az önfejlesztésbe más minőségben mint eddig akkor keresd Annát és a tanfolyamát:

https://www.facebook.com/share/18osHbRrsk/?mibextid=wwXIfr